Néhány szóban az általam is használt shibayama technikáról… (Az én shibayama módszeremről itt találhat fényképes összefoglalót.)

A shibayama az intarzia és a dombormű (relief) keveréke, ami a két technikát úgy ötvözi, hogy annak leglátványosabb tulajdonságait emeli ki.

Először a XVIII. századi Japánban használták használati és dísztárgyak díszítésére.

A shibayama technikával készült tárgyak értékét és jelentőségét az esztétikai értékükön túl az adja, hogy készítéséhez rendkívül aprólékos munka és nagy odafigyelés szükséges.

Jellemzően elefántcsontot, értékes fa-anyagot vagy valamilyen lakk-alapot a mintának megfelelően kivéstek és az így keletkezett „fészekbe” ültették a mintát adó, értékes apró anyagokat (gyöngyház, teknőcpáncél, korall, jade, csont). Azonban eltérően az intarziától, itt nem csiszolták a berakást egy szintbe az alappal, hanem minden egyes elemet megvéstek és így egy nagyon sok darabból álló domborművet hoztak létre.

Napjainkban a londoni Victoria&Albert Museum, a new yorki Metropolitan Museum of Art gyűjteményében is találhatunk gyöngyház berakásos technikával készült kiállítási tárgyakat, ill. számos nagy nemzetközi aukciósház (christies.com, sotheby.com, bonham.com) tételei között is fellelhető shibayama technikával díszített tárgy. Hazánkban a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum szakosodott kifejezetten a távol-keleti művészeti emlékek gyűjtésére.

Néhány különleges példa, ahol a shibayama technikát használták: szekreterek, vázák, tsuba-k, inro-k vagy akár sétapálcák.